A Társadalmi igazságosság világnapját minden évben február 20-án ünnepeljük, melynek célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint a szociális igazságosság előmozdítása. Ezen a napon a világ figyelme azokra az emberekre,...
A korbarát címmel rendelkező Neumann János Egyetem, a CédrusNet Kecskemét Programmal együttműködve, ismét meghirdet egyetemi kurzusokat. Ennek révén a kecskeméti szeniorok ingyenesen látogathatnak ebben a félévben összesen 22 kurzust, köztük például Ergonómia és...
Az október elején indult időslátogató képzés záró napján ezúttal 14 résztvevő kapott tanúsítványt, így 96 főre nőtt a végzett Időslátogatók száma. A 6 napos képzés során alapvető ismereteket szereztek a hallgatók az idősekre jellemző testi-lelki-pszichés...
Képzéseink egyik fontos hozadéka a résztvevők számára a megszerzett tudáson túl a kapcsolati háló bővülése, barátságok szövődése. Ennek is köszönhető, hogy a HírösNagyikban felmerült az igény, hogy gyakrabban is töltenének egymás társaságában időt, nem csak az éves...
Társadalmunk idősödésével az ageizmus egyre fontosabb kérdéssé válik. Az ageizmus ugyanis az előítéletek egyik legelterjedtebb és társadalmilag elfogadott formája, amely nem csak az ageizmus célpontjaként szolgáló idősekre és fiatalokra van hatással. Olyannyira...
Legutóbbi hozzászólások