fbpx

Kézműves programmal várták a kicsiket a HírösNagyik a Széchenyiváros Hetén 

Szerző: 2024. szept 23.HírösNagyi képzés, Képzések

A Kölyökdomb játszótér második ütemének átadása alkalmából rendezett program sok családot vonzott szeptember 21-én, a Széchenyiváros Hete programsorozat zárónapján.

A szabaidőparkban a domb lábánál birtokba vehették az akadálymentesített játszóteret a gyerekek és a játékok mellett arcfestés, koncert, óriás buborék fújás és a HírösNagyik várták őket.  

A HírösNagyik asztalánál délután 3 órától 6-ig nagy volt a nyüzsgés. Valósággal elleptek minket az alkotni vágyó gyerekek. Az önkéntes Nagyik segítségével sorban készültek a szebbnél-szebb sünik, gombák, csigák, de lehetőség volt színezni is.  

Azt tapasztaltuk, hogy nem csak az óvodás, kisiskolás gyermekek ültek le hozzánk, hanem egy-egy felsős is helyet foglalt és elmélyülten, örömmel alkotott. Az elkészült munkákat büszkén mutatták szüleiknek a kicsik. A Nagyik pedig hálásak voltak az őszinte figyelemért, nyitottságért, a néha szégyellős, máskor cserfes kis “vendégekért”.  

Fáradtan, de élményekkel telve pakoltuk össze a Nagyik alkalmi “kézműves műhelyét”. Reméljük találkozunk még valamelyik rendezvényen!  

#Kecskemét #SzéchenyivárosHete #CédrusNetKecskemét #HírösNagyi #Kölyökdomb #Kézművesprogram

Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV