Megtartotta első őszi összejövetelét a kecskeméti Helytörténeti-, családkutató és fotódigitalizációs műhely a Széchenyi István Közösségi Házban.
A műhelymunka döntő mértékben a második félév programjainak összeállításáról, illetve a további tanulás, önképzés témaköreiről szólt.
A találkozók változatlanul kéthetente csütörtökön 14:00-16:00 között lesznek a közösségi házban. Aki még ilyenkor munkában van, azok számára a család- és helytörténeti kutatásokkal kapcsolatos ismereteket nyújtó előadásokat megpróbáljuk rögzíteni és nyilvánossá tenni a CédrusNet Kecskemét YouTube oldalán.
Az eddigi előadások (“Hozd képbe a családodat!” című videók) is elérhetők itt: https://www.youtube.com/@cedrusnetkecskemetprogram7201/videos
A Széchenyiváros hete rendezvénysorozathoz a műhely tagjai – talán még nyilvánosan soha nem is látott – képeket gyűjtöttek össze a városrész építéséről, életéről, melyekből kis kiállítást, mesélő házak sétát szervezünk. Köszönjük a segítséget, a kutatómunkát!
Október 11-én fogadjuk a szolnoki családkutatók csapatát, terveink szerint a gyönyörűen felújított Városházán, majd egy vezetett séta lesz a városközpontban, délután pedig egy levéltári és Bozsó gyűjteményi látogatást szervezünk.
A Mesélő fényképalbum felhívásra érkező művek zsűrizéséhez is a műhely tagjaitól várunk segítséget.
A családkutatással, fotódigitalizációval kapcsolatos önképzés témakörében több előadást, saját eszközökön történő képzést tervezünk kiadvány- és könyvszerkesztés témakörben.
A Karácsony előtti hetekben pedig családi kalendáriumot szerkesztünk, ami kiváló ajándék tud lenni a családnak, gyerekeknek, unokáknak.
Várunk minden érdeklődőt a műhelybe, illetve várjuk ismét a családi fotókat, értékes dokumentumokat digitalizálni szándékozókat! Utóbbiak esetében, kérjük, keressék a közösségi házat időpont egyeztetés céljából.
#kecskemét #cédrusnetkecskemét #macse #családfakutatás #családfakutatóműhely #fotódigitalizáció #helytörténet #aktívidősödés #mesélőfényképalbum