fbpx

HR Fest, a HR szakemberek fesztiválja Kecskeméten

Szerző: 2022. máj 12.CédrusNet Iroda

A humánerőforrás szakemberek számára rendezett – az ország több nagyobb városában már ismert – HR Festnek idén először Kecskemét is otthont adott. A rendezvényt 2022. április 28-án tartották meg a Neumann János Egyetemen közel 50 előadó részvételével. Megközelítőleg 400 vendég volt kíváncsi a 3 teremben zajló előadásokra, kerekasztal beszélgetésekre és workshopokra, melyek fő témái a toborzás, megtartás, motiváció voltak. Az előadásokon, beszélgetéseken a helyi nagyobb cégek HR vezetői is szót kaptak, meséltek a pandémia kapcsán kialakult gyakorlatokról, az atipikus foglalkoztatási lehetőségekről, illetve szóba került a szakemberállomány idősödése, a tudásmegosztás szükségessége és a minden szektort érintő szakemberhiány is.  

A CédrusNet Kecskemét számára is fontos volt az eseményen való részvétel, hiszen figyelemmel kísérjük a munkaerőpiac trendjeit, továbbá kiváló lehetőség volt, hogy a helyi gazdasági szereplők HR szakembereivel találkozzunk. Az előadásokon hallottak megerősítettek minket abban az elképzelésünkben, hogy az irodánk által meghonosítani kívánt családtitkár szolgáltatásnak szerepe lehet a munkáltatói márka építésében. Azt is megtudtuk, hogy a gyártó vállalatok fizikai állományának támogatására jelenleg kevesebb eszköz áll a HR szakemberek rendelkezésére, ezért is érdemes lehet fontolóra vennie a cégeknek a családtitkár szolgáltatás bevezetését.  

Köszönjük az inspirációt és a kapcsolatépítési lehetőséget. A következő kecskeméti HR Festen is ott a helyünk. 

Kép forrása: https://hrfest.com/galeria/hr-fest-on-tour-kecskemet-2022/

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV