2021. április 14-én részt vettünk az Eötvös József Csoport eseményén, ahol Gál Róbert Iván (KSH) társadalomkutató és Medgyesi Márton (TÁRKI) közgazdász-szociológus tarott előadást, majd egy kötetlenebb beszélgetést Chikán Attila moderálásával arról, hogy vajon a magyarországi idősödő társadalom erőforrást vagy terhet jelent-e a közeljövőben. A fontosabb gondolatokat alább foglaljuk össze.
Előre bocsátjuk, hogy a kedvezőnek semmiképp nem nevezhető demográfiai trendek ellenére az előadók egyáltalán nem egy világvége képet festettek fel. Összességében az idősödő társadalom erőforrás lehet, amennyiben az emberi tőke beruházásokkal kivédjük az idősödő társadalom kedvezőtlen hatásait. Az előadók gyakorlatilag végig e beruházások mellett érveltek, mivel meglátásuk szerint a jövő időseinek eltartása nem a jövő aktívjainak a létszámától, hanem jövedelemtermelő képességüktől függ.
Például ha figyelembe vesszük az idősek által nyújtott láthatatlan és a nem fizetett háztartási munka értékét, akkor az látszik, hogy az intergenerációs kapcsolatok transzfer nyereségei nagyok, illetve olyan csoportokat érintenek, akikre a statisztika nem is gondol. Ebben az értelemben nagyon fontos erőforrás az idősödő társadalom, hiszen ők a munkaerőpiacon kívül nagyon jelentős értéket termelnek meg. Ennek kifejezése, akár monetarizált módon való megjelenítése, tudatosítása a társadalom, a munkaadók felé a kecskeméti idősödésügyi programnak is kiemelt célja.
A rendezvényen kiemelésre került, amit a CédrusNet Kecskemét Program is hangsúlyoz, hogy a lehető legrosszabb modell, ha valaki pénteken még dolgozik egy munkahelyen, hétfőn pedig már nyugdíjas. Ez senkinek nem jó, főleg nem az egyén egészségének. 100 évvel ezelőtti gazdaságban ennek sokkal laposabb átmenete volt, sokkal fokozatosabban léptek vissza az emberek a munkából. Gál Róbert Iván szerint ehhez valahogyan vissza kellene térni, ráadásul ez lehet a nyugdíjrendszer megreformálásának alapja is. Ez új alapot nyújthat az idősek társadalmi integrációjához is.
A két, egymáshoz szorosan kapcsolódó előadás, számunkra egyik legizgalmasabb mondanivalója az volt, hogy az idősödés hatása nem a 65/75/85 éven felüliek számának/arányának alakulásától függ, hanem attól, hogy az aktív/inaktív életszakaszok aránya hogyan változik. Magyarán, a medián életkor növekedésével az életszakasz arányok változnak meg. Ezek a szakaszhatárok pedig befolyásolhatók, ha az attitűdöket sikerül megváltoztatni a társadalomban. Hiába van több idős ma, ez nem vezetett ellátási válsághoz, mert a várható élettartam növekedésével az emberek tovább maradnak a munkahelyen. Egy meglepő adatsor: az effektív nyugdíjkorhatár az elmúlt 21 évben évente átlagosan 3,7 hónappal növekedett.
Ezeknek az életszakasz-arányoknak a változtatása reálisabb társadalompolitikai eszköz, mint társadalompolitikával nagyon nehezen befolyásolható népesedési folyamatok (pl. a termékenység) megváltoztatása, emelték ki az előadók. Ez azért is fontos, mert ha sikerül annak az életszakasznak a részarányát nem növelni (vagy akár csökkenteni), amiben az egyén ellátásra/gondozásra szorul, akkor az idősödésnek a jóléti rendszerekre gyakorolt hatása mérsékeltebb lesz.
Az idősödés tehát önmagában nem jelent kockázatot. Gond akkor várható, ha az idősödés folyamatát nem kíséri időben elkezdett és következetesen folytatott alkalmazkodás. Ez persze egyszerűnek hangzik, de a legtöbb társadalom nem tud időben és kellő kitartással alkalmazkodni egy jövőbeli várható kihíváshoz.
Az előadás visszanézhető itt.