fbpx

Részt vettünk a 10. Digitális Székelyföld Konferencián 

Szerző: 2025. nov 4.CédrusNet Iroda, Hírek a világból

A Digitális Székelyföld Konferencia Erdély legnagyobb magyar nyelvű szakmai fóruma az IT területén, ahol töretlen lendülettel mutatják be az újdonságokat, erősítik és motiválják a helyi szakmai közösséget, a fiatalokat. 

A KKTK két munkatársa vett részt a jubileumi 10. Digitális Székelyföld konferencián. Idén öt országból érkeztek konferencia-látogatók Székelyudvarhelyre. Összesen 64 előadó osztotta meg tudását és tapasztalatait a politikai, vállalati, akadémiai és civil szférából, a konferencián pedig az előadókon és meghívottakon kívül közel 170 regisztrált résztvevő vett részt. 


A két teljes szakmai nap alatt színvonalas plenáris előadások és programok zajlottak négy párhuzamos szekcióban, és mindvégig jó hangulat jellemezte az eseményt. A konferencia víziója, hogy Székelyföld 2030-ra egy olyan régióvá válik, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások teszik ki a gazdasági termelés legnagyobb hányadát. Ebben a vízióban alapvetőek a digitalizálás és a kreatív iparágak, valamint az ezek által biztosított tárgyi és technikai megoldások.  

A konferencia célja az is, hogy hazacsábítsa a Székelyföldre a külföldön dolgozó tehetséges fiatalokat, számukra munkahelyeket, fejlődési lehetőséget biztosítsanak.  

2013-ban volt az első ilyen konferencia. Akkor alig voltak IT cégek Székelyföldön, akkor még nehezen volt elképzelhető, hogy hosszútávon életképesek lesznek a fenti célok. A konferenciát szervező IT Plus klasztert is 2013-ban hozta létre pár cég Csíkszeredán. A klaszter célja azóta is az, hogy a székelyföldi és erdélyi IT vállalkozások és szakemberek hatékonyan felzárkózzanak a nemzetközi, illetve a lokális piac kihívásaihoz, hogy magas színvonalú és versenyképes szolgáltatásokat kínáljanak. 

Az idei konferencián kiemelt témakör volt a mesterséges intelligencia, az IT biztonság, adatvezérelt logisztika, adatkezelés és kutatásfejlesztés az egészségügyben, nemzetközi értékesítés és digitális termékfejlesztés, de téma volt az IT oktatás általános és régióspecifikus kihívása is. A konferencia nyitó előadását Dr. Palkovics László, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosa tartotta, ismertetve a magyar MI stratégia elemeit és a kiemelt projektjeit.  


Molnár Szilárd, a KKTK kuratóriumi elnöke a „Jövőkutatás – utópiák és disztópiák, technológiai következmények” szekcióban vett részt. A másfél órás remek hangulatú beszélgetés további résztvevője volt még Beke Zoltán (Mortoff), Bihari Béla (Egnosis) és Rusu Szidónia (Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Intézet). A KKTK részéről természetesen az idősödő társadalmak és a digitális átállás kettős, egymást metsző kihívásairól beszéltünk, illetve mutattunk be néhány kecskeméti jó gyakorlatot.  

Cikk szerzője: Molnár Szilárd 
Fotó: DISZ

#KecskemétiKreatívTudásközpontKözalapítvány #KKTK #DigitálisSzékelyföld #CédrusNetKecskemét #Konferencia #Székelyudvarhely #IT #Székelyföld #Jövőkutatás

Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV