fbpx

HírösNagyi találkozót tartottunk

Szerző: 2023. júl 14.Galéria, HírösNagyi képzés

A nagymamák világnapja alkalmából találkozóra hívtuk a nálunk végzett HírösNagyikat. Reggel még úgy tűnt, hogy elmossa az eső a programot, de mire megérkeztek az első vendégek, a felhők elvonultak és a nap is kisütött! Így zavartalanul telt a délelőtt.

Molnár Szilárd, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetője köszöntötte először a Nagyikat, majd rövid visszatekintés során felidéztük a Nagyi képzés kezdeteit. Az első csoport 2018. május 4-én kezdett. A képzés végén 22 fő kapott tanúsítványt. Az első képzést további 5 követte, így mostmár 90 hölgy és egy úr rendelkezik HírösNagyi tanúsítvánnyal.  

A mostani esemény fő célja a régi és új Nagyik találkozása, az ismerkedés, a közös időtöltés volt. A résztvevők bemutatkozása nagyon vidámra sikeredett. Beszéltek a motivációjukról, arról, hogy mi hozta őket el a képzésre, és felidéztek egy-egy kedves emléket is a képzéssel, a közösséggel, a nagyimunkájukkal kapcsolatban.  

Bemutatkozó kör

A délelőtt második felében ötletelésre, közös gondolkodásra kértük a Nagyikat.  A HírösNagyi alapképzést a tervek szerint rendszeres továbbképzések követik. Ahhoz, hogy az előadásokon a lehető leghasznosabb tudást adjuk át, és olyan témákat vegyünk elő, amelyek segítik a Nagyik működését fontos, hogy megismerjük az igényeiket, a nehézségeiket. A jelenlévő Nagyik csoportokat alakítva összegezték tapasztalataikat és ezekre alapozva továbbképzési javaslatokat tettek

Az ötletek között szerepelt az elsősegély kurzus is. Elsőként ezt a továbbképzést szervezzük meg számukra.

Csapatmunka a HírösNagyi találkozón

Vidám és tartalmas délelőttöt töltöttünk együtt. A viszontlátás és újrakapcsolódás öröme mindannyiunkat megérintett. Reméljük, hogy az első HírösNagyi találkozót újabbak követik, de addig is várunk mindenkit szeretettel más programjainkon.

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV