fbpx

Egyiptomi piramisok, prágai séták a Margaréta Otthonban

Szerző: 2023. jún 21.CédrusNet Iroda

Folyatódott a CédrusNet Kecskemét Program és a Digitális Tudásközpont kísérlete a Margaréta Otthon szakembereinek összefogásával. 

A második látogatásunk az idősek otthonában rendkívül sikeres volt, és megerősítette, hogy a VR szemüvegek valóban pozitív hatással lehetnek az idősek életére. Egyre jobban gyarapodik az érdeklődök száma, fantasztikus élmény volt látni, hogy a lakók először óvatosan, majd kitörő örömmel fogadták a virtuális utazásokat. Az egyik lakónak olyan kellemes emlékek törtek a felszínre az egyiptomi virtuális utazása során, hogy többszöri kérésre adta csak tovább a következő érdeklődőnek a szemüveget.  

A VR előnyök messzebbre terjednek, mint egyfajta szórakozási forma. Az Alzheimer-kórban vagy a demencia más formáiban szenvedők számára a VR a múlt emlékeinek felidézésével és a nosztalgia érzésével vigaszt nyújthat.  

Voltak visszatérő érdeklődök is, akik nem szerették volna kihagyni a lehetőséget, hogy újabb sétát tehessenek Prága főterén. Egyikük elmondása szerint korábban nem gondolta volna, hogy újra lehetősége lesz elhagyni otthonának négy falát, még ha csak virtuális formában is.  

A mosolyok és az élénk reakciók mindannyiunkat boldoggá tettek.  

A virtuális valósággal bárhova eljuthatnak az otthon lakói, ezért sokan várják a következő látogatásunk időpontját, amit augusztus elejére tervezünk.  

Tudj meg rólunk többet:

► Web: https://www.cedrusnetkecskemet.hu/

► Facebook: https://www.facebook.com/cedrusnetkecskemet

► LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/cedrusnet-kecskemet

#cédrusnetkecskemét #dtk #margarétaotthonkecskemét #VR #digitálislehetőségek #időslátogatók

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV