fbpx

Aktív idősödés konferencia a Semmelweis Egyetemen

Szerző: 2023. jún 7.CédrusNet Iroda

2023. június 2-án részt vettünk a Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet által rendezett rendkívül színvonalas konferencián, melynek címe „Értékek és kihívások az idősödés útján” volt.

A szakmai program összeállítása az „Idősügyi interaktív életút-tanácsadó” szakirányú továbbképzési szak szervezésében történt. Igazán üdítő volt, hogy nem csak száraz szakmai előadások, hanem interaktív beszélgetések, rendhagyó előadások, kiállításmegnyitó, zenei blokk is színesítették a programot. Mindezek elég teret biztosítottak a résztvevők számára, hogy szakmai kapcsolatokat alakítsanak ki.

Az első előadás azonnal rendhagyó volt, hiszen több mint egy órában Professzor Emeritus Dr. Nagy Endre tartott előadást az idősödés különböző korosztályairól az irodalomban. Az előadás címe az igen érdekesen hangzó „Koraszülött idősödés” volt.

Professzor úr izgalmas és érzelmekkel teli előadásában remek ívben mutatta be, hogyan is oldotta meg ezt az érdekes feladatot. A halál is egy feladat, de a többségünk erre nem tud, nem akar készülni, de hogyan küzdöttek meg ezzel a kérdéssel nagy költőink? Ezt az ívet mutatta be tanár úr a fiatal öregektől az egészen öreg öregekig.

Fiatal öregként aposztrofálhatjuk Petőfi Sándort, Radnóti Miklóst vagy Ady Endrét.

Petőfi a koltói kastélyban írta meg Szeptember végén című versét, amit professzor úr könnyezve szavalt el. Szintén a kastélyban született a Mi a szerelem című, már sokkal kevésbé ismert vers is, ami szintén felolvasásra került. Petőfi gondolatait, miszerint a szerelmemért föláldozom az életet, a szabadságért föláldozom a szerelmemet, itt teljesülnek be.

Ady Endre 28 évesen szembesül az elmúlással, legalábbis a Párizsban az ősz című verse alapján.

Radnótit a bori munkatábor felé lőtték le. Pannonhalma után egy malomban töltötte az utolsó éjszakájátSem emlék, sem varázslat című, elképesztően mély verse hangzott el, illetve rövid hivatkozásként Bibó István verselemzése, értelmezése a személyes gondviselést meghaladó magasabb hitről.

Nem mindenkit korán ér-e a halál? – teszi fel a kérdést Hegel, illetve tanár úr is, azzal, hogy a fiatal öregek után az öreg öregekre is hozott példákat. Itt egyértelműen Márai Sándor életét lehet említeni. Márai életének utolsó éveiről szóló naplója rettenetesen nehéz olvasmány, az öregkori depresszió nagyon mély önvallomása. A könyv kapcsán azt láthatjuk, hogy nem meghalni nehéz, hanem a halálig vezető út lehet rettenetes.

Az előadás Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben című versével zárult, végkicsengésként azzal a gondolattal, hogy összességében nem szeretjük az öregséget, nem szeretjük látni az öreg testet.

Némiképp ezt ellensúlyozandó, a konferencián nyitották meg a „Képek, arcok, történetek…” fotókiállítást, ahol a Dorcas Granny projekt (Nagyvárad), Varga Erzsébet Mandy (Slash Light Kulturális – Művészeti Egyesület, Nagyvárad) képeit tekinthettük meg.

A konferenciával kapcsolatban még Prof. Dr. Széman Zsuzsa által vezetett közel másfél órás „Demenciával kapcsolatos kihívások és megoldási lehetőségek” workshopot emeljük ki.

Mind a felvezető előadás, mind ez a workshop is mutatta, hogy szerencsére nem egy hagyományos konferencia volt a rendezvény, ahol a száraz, szakmai, de kevés újdonságot tartalmazó előadások vannak, hanem ahol időt és teret adtak az interaktívabb részvételnek.

Amellett, hogy Magyarországnak nincs „Nemzeti Demencia Stratégiája”, a workshopon a résztvevők próbálták összegyűjteni azokat a jó gyakorlatokat, amelyek helyi, települési szinten próbálják ezt a hiányt pótolni, megoldani.

Ennek kapcsán szeretnénk megosztani azt a hatalmas és jóleső, büszke élményt, nagyon fontos szakmai visszajelzést, hogy Kecskemét kiemelten jelent meg a konferencián, mint az egyik legpozitívabb példa arra, ahogy Magyarországon az idősödő társadalom kihívását kezelni lehet és kezelni érdemes. Nem volt előadó Kecskemétről, így előzetesen nem volt információja a városban folyó ilyen jellegű munkáról a konferencia résztvevőinek, ugyanakkor az interaktív beszélgetések során Vácról, Szolnokról, Nyírségből több település is Kecskemétet hozta fel kiemelt példának, konkrétan a CédrusNet Kecskemét idősödésügyi és a Demencia Akcióprogramot. A megszólítottság, illetve professzor asszonnyal való előzetes konzultáció révén a workshopon felszólaltam, jelezve ezeknek a programoknak az intézményesülési folyamatát, a főbb elemeket, a társadalmi innováció kontextust, illetve külön kiemelve most a digitalizáció jelentőségét, a Margaréta Otthonban történő kísérletünket. Utóbbival kapcsolatban innen is nagyon pozitív, érdeklődő visszajelzéseket kaptunk, a református egyház kecskeméti idősotthon intézményei már itt jelezték, hogy hozzájuk is menjünk ki.

Az utóbbi hetek szakmai rendezvényei által azt látjuk, Kecskemét különleges hely az országban, úttörő szerepünkkel ezekben az új kihívásokban, munkánk, fejlesztéseink jelentőségével, pozitív és örömteli visszajelzéseivel csak ezeken a konferenciákon szembesülünk.

Tudj meg rólunk többet:

► Web: https://www.cedrusnetkecskemet.hu/

► Facebook: https://www.facebook.com/cedrusnetkecskemet

► LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/cedrusnet-kecskemet

#aktívidősödés #semmelweisegyetemen #cédrusnetkecskemétprogram #konferencia #demencia #nemzetidemenciastratégia


Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV