A tudásközvetítés, a helyi intézményekkel való együttműködés jegyében rendeztük meg a hetedik Szenior Akadémia előadást a Neumann János Egyetemmel közösen, ahol Dr. Józsa István Tamás, az Oxfordi Egyetem Mérnöktudományi Tanszékének posztdoktori kutatója tartott remek előadást az alvás és álmok szerepéről, a glimfatikus rendszer titkairól.
Kecskemét város önkormányzata 1,5 éve intézményesítette a szenior tudáshasznosítás programot. A pandémia ideje alatt is próbáltunk olyan programokat nyújtani, amelyek az adott körülmények között is szolgálják az aktív idősödés innovatív megközelítését.
Egyértelműen ilyen a Szenior Akadémia, amit online módon indítottunk el tavaly. Ennek kialakult egy nagyon szép és működőképes metódusa, kialakítottuk a technikai, módszertani kereteit, így már 6 ilyen rendezvényt tudtunk megvalósítani. A körülbelül 45 perces előadás egy online konferencia platformon zajlott, amit élőben kiközvetítettünk a CédrusNet Kecskemét Program FB oldalára. Az előadás közben vagy utána a chat felületen kérdéseket, észrevételeket tehettek fel a hallgatók az előadónak, így az online térben is egy interaktív eseményt tudtunk rendezni.
További előnye volt az online eseménynek, hogy az előadásokat rögzítettük, így azok továbbra is elérhetők a Facebook oldalunkon. Három hónapos átlagban legalább további 600 megtekintése volt egy-egy előadásnak.
Célunk, hogy a társadalmi idősödéssel kapcsolatos újszerű előadásokat, témákat hozzunk. Bemutatjuk azokat a területeket, amelyek a szenior korosztálynak fontosak, hasznosak, amelyek a testközelbe hoznak olyan témaköröket, amelyek segítenek minket megérteni napjaink bonyolult társadalmi, gazdasági fejlődését, természeti, vagy akár idősödésügyi jelenségeit:
Hegymegi István a mindennapi függőségeinkről, Rab Árpád a merre halad az információs társadalom egy idősödő társadalomban témakörről, míg Hoyk Edit a klímaváltozás és városok kapcsolatáról, Cserbán Ancsa az Alzheimer-kórról és más típusú demenciákról, Barta Gábor az áldozatsegítő hálózatról, míg Molnár Bence az adattudós új szakmáról tartott nagyon színvonalas előadást.
A 7. rendezvényünk fizikai jelenlétes volt a Neumann János Egyetem Bolyai János előadójában, együttműködésben az egyetem Hírös Szabadegyetem programjával. Több mint kilencven résztvevő hallgatta meg Józsa Tamás előadását az álmok szerepéről szólt, az idősödő agyban lejátszódó változásokról. A miért álmodunk kérdés valószínűleg a civilizáció kezdete óta foglalkoztatja az emberiséget. De miért is alszunk? A tudományos módszerek fejlődésének köszönhetően az elmúlt tíz évben drasztikusan megváltozott az alvásról és álmokról alkotott képünk. Testünkben a sejtek működése során keletkező anyagcsere-hulladékok elszállításáért nagyrészt vér- és nyirok-erek felelősek. Úgy fest, hogy agyunkban a nyirokrendszer szerepét a kukásautónak is csúfolt glimfatikus rendszer helyettesíti, amely azért felelős, hogy „tiszta fejjel tudjunk gondolkozni”. A glimfatikus rendszer működésében kulcsfontosságú szerepe van a vér, gerincvelő, és sejtközi folyadék áramlásnak. Amikor alszunk, ezek az áramlási folyamatok jelentősen felgyorsulnak.
Lehetséges, hogy az álmainkkal összefonódó agysejt aktivitás szerepet játszik a glimfatikus folyadékrendszer működésében? Talán az agyi folyadékok áramlásának gyengülése hozzájárul azoknak a mérgező fehérjéknek a felhalmozódásához, amelyek a demenciáért felelősek?
A kérdésekre a választ az előadás adta meg, de – a KTV munkatársainak köszönhetően – ez az előadás is visszanézhető online módon itt.
Rövid híradás az eseményről: A Cédrusnettel összefogásban folytatódott a Hírös Szabadegyetem