fbpx

Irodánk 2021-es összefoglalója

Szerző: 2022. febr 16.CédrusNet Iroda

Igazán aktív évet zártunk a CédrusNet Kecskemét programnál! A teljesség igénye nélkül a következő események részesei voltunk 2021-ben: született több együttműködési megállapodás, pályázatok által támogatott aktivitásokon dolgoztunk, a Szenior Akadémia sorozatába jobbnál-jobb előadókat hívtunk, bábáskodtunk a CédrusKörök alakulásánál, időslátogatókat képeztünk, az 50+ korosztályra gondolva elindítottuk Második karrier sorozatunkat, megünnepeltük legaktívabb önkénteseinket és mindezek mellett még magunkat is képeztük. Egyszóval tényleg nem tétlenkedtünk! Készítettünk egy összefoglalót a 2021-es év történéseiről, melyet nekünk is hasznos volt egyben látni.

Szakmai együttműködések – Együttműködési megállapodás 

  • 2021-ben együttműködési megállapodást írt alá a CédrusNet Kecskemét Program a Neumann János Egyetemmel. 
  • A CédrusNet Kecskemét Program 2021-től közösen dolgozik a Neumann János Egyetemmel a korbarát egyetem kialakításán. 
  • Együttműködési megállapodás született a kecskeméti Áldozatvédelmi Központtal, valamint a  
  • MODUS Alapítvánnyal is elindult az együttműködés szakmai tartalmának, területeinek meghatározása.  

Pályázatok 

  • Az NKA Közművelődés Kollégiumához beadott, az „Aktív időskor közművelődési szolgáltatásai regionális konferencia” megvalósítása: A remek hangulatú találkozón résztvevő körülbelül 70 szakember a közművelődés új szerepét járta körbe. 
  • A CédrusNet Kecskemét Program részt vesz az URBACT Társadalmi hatáskötvényszakmai munkájában, elindult a Small Scale Action szakmai programmegvalósítása.  

Továbbképzések 

  • 2021-ben az iroda két kollégája elvégezte az idősügyi referens képzést, 
  • 2 fő felvételt nyert egyetemi képzésre (Neumann János Egyetem GTK karának gazdálkodási és menedzsment szak, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem SZEK karán szociális munka szak),  
  • az iroda mind a 6 munkatársa elvégezte a Mesterséges Intelligencia Kihívás alapozó kurzusát,  
  • az iroda mind a 6 munkatársa elvégezte az Odüsszeusz Akadémia képzők képzését, 
  • 1 fő elvégezte az ELTE Társadalmi innováció menedzser képzését.  

Szenior Akadémia 

A pandémia újabb hullámai miatt hívtuk életre a Szenior Akadémia rendezvénysorozatot. A rendezvények célja a tudományos ismeretterjesztés és tapasztalatátadás, a szenior korosztály bővítése.  

A rendezvényeket a korlátozások ideje alatt az iroda online platformjaira, eszközeire támaszkodva indítottuk el. Az előadókkal ZOOM felületen egy előadást közvetítettünk és moderált beszélgetést folytattunk, amit élőben láthattak a Facebook oldalunkon, itt tudtak a hallgatók kérdéseket feltenni az előadóknak.  

2021-ben összesen 6 előadást szerveztünk online módon, majd a Neumann Egyetemmel kötött együttműködési megállapodásunk alapján a Hírös Szabadegyetemmel közösen folytattuk a rendezvényeket, immár fizikai jelenléttel az egyetemen.  

Utóbbi módon további 2 előadást tartunk a Szenior Akadémia keretében.  

A rögzített online előadásaink 2.500 ember nézte meg 2021-ben. 

A Neumann János Egyetemen tartott fizikai jelenlétes előadásainkon alkalmanként 80-90 fő vett részt. 

Ezeket az előadásokat a KTV rögzítette, így 2022 során a Szenior Akadémia előadásait egy egységes szerkezetben, tudásbázisban tesszük elérhetővé a YouTube-csatornánkon és az új honlapunkon.  

Második karrier 

Második karrier néven 2021 májusában új eseménysorozatot indítottunk. A sorozatban helyet kaptak előadások, gyakorlati foglalkozások (workshopok) és inspirációs céllal, jó példákat bemutató beszélgetések 

2021-ben: 5 előadás, 3 workshop, 1 interjú, 1 klubtalálkozó. Közönség: személyesen 50 fő, online megtekintések 570 alkalom.  

A Második karrier klub Facebook csoport jelenleg 41 tagú.  

Családtitkár 

Elkészült a Családtitkár szolgáltatás koncepciója, illetve képzési tematikájának váza.  

CédrusKörök 

Kiemelt hangsúlyt kaptak 2021-ben az aktív idősödés gyakorlatát támogató közösségek, a CédrusKörök.  

2021-ben: az új koncepciónk szerint az iroda egyfajta platformot nyújt a CédrusNet közösség számára. Az iroda „felügyeli” a CédrusNet gondolatiságot, ethoszt, eszközöket, infrastruktúrát, felületeket nyújt a CédrusNet közösségek, hálózat működéséhez, például:  

  • honlap,  
  • hírlevél,  
  • kommunikációs keretek,  
  • FB felületeket,  
  • iroda, helyiségek,  
  • udvar,  
  • egyéb infrastruktúra.  

A CédrusNet gondolatiság fenntartása az iroda feladata és felelőssége, így a közösségek és az iroda működését is szabályozni kellett. A CédrusKörök így csak a szakmai munkára, az aktív idősödést segítő programjaikra kell, hogy fókuszáljanak.  

Jelenleg ez egy érdekes és működőképes társadalmi innovációs kísérlet, hiszen a CédrusNet Kecskemét Program iroda szűkös erőforrásaira és személyi állományára támaszkodva is már 8 CédrusKört hoztunk létre és működtetünk.  

Az új tagjaink létszáma ősszel meghaladta a 100-at.  

Május végén sorra alakultak át a már meglévő CédrusKöreink, és jöttek létre újabbnál újabb városrésziek és tematikusok egyaránt.  

Ezt a feladatot a Hírös Cédrus Egyesület által elnyert CLLD programmal karöltve hajtjuk végre.  

Számos program, találkozó és önkéntes munka fért bele ezekbe a hónapokba, melyekről facebook oldalunkon folyamatosan hírt adunk (https://www.facebook.com/cedrusnetkecskemet).  

  • A HírösNagyi és a  
  • Hírös Időslátogató CédrusKör zárt csoport, de a  
  • Vacsiközi,  
  • Belvárosi,  
  • Széchenyivárosi,  
  • Hunyadivárosi, 
  • Rózsakerti és a  
  • ZöldVitalitás.  

CédrusKörhöz bárki, bármikor csatlakozhat, nincs életkori vagy lakóhelyi megkötés.  

A CédrusNet közösségeink (CédrusKörök, FB csoportok stb.) jelenleg körülbelül 2000 aktív tagot érnek el a városban. 

2021-ben az iroda összesen 56 programot szervezett, melyeken az összlétszám 591 fő volt.  

Önkéntesek ünnepsége  

Hagyományteremtő jelleggel 2021. október 15-én tartottuk meg a CédrusNet Kecskemét Program legkiválóbb önkéntesei számára szervezett ünnepséget, melynek célja az volt, hogy megköszönjük az önzetlen, kiemelkedő közösségi munkájukat.  

Csak néhány hónap állt rendelkezésre a pandémia miatt arra, hogy önkéntes munkát végezzünk, de így is több mint  

  • 1.400 órát regisztráltunk, ami körülbelül  
  • 180 munkanapot és hozzávetőlegesen  
  • 2.000.000.- forint közvetlenül kimutatható értéket jelentett.  

CédrusKöreinkből közel 60 díjazottunk volt öt kategóriában (bronz, -ezüst, -arany, -gyémánt, valamint az év legkiemelkedőbb önkéntese).  

HírösNagyik 

A Hírös Agóra integrációnk révén a SzuperNagyik „átbrandelése” is elindult 2021-ben. Az új elnevezés HírösNagyi lett.  

  • Számos család fordult hozzánk, hogy HírösNagyi segítségét kérje 
  • Tavasszal megalakult a HírösNagyi CédrusKör 23 fővel.  
  • Kidolgozásra került az új, kisebb óraszámú HírösNagyi képzési tematika. 

A HírösNagyik egész évben nagyon aktívak voltak, intenzíven részt vettek, segítették az alábbi 14 rendezvény sikeres lebonyolítását:  

  • Városi Gyermeknap 
  • Nagyik a Katona József Könyvtárban 
  • Ifjúsági Otthontematikus nyári ovi-hetek 
  • HírösNagyi CédrusKör találkozók 
  • Levendulaszüret a Rózsakertben 
  • Szoptatás világnapja 
  • Hírös Hét Fesztivál 
  • Roma-Magyar Képzőművészeti Vándorkiállítás 
  • Autómentes nap 
  • Alzheimer séta 
  • Veterán kerékpár kiállítás 
  • Mesepad átadás a Vasútkertben 
  • Koramentor Házban gyerekfelügyelet  
  • HírösNagyik az Agórában  

Elértük, hogy a város intézményei nálunk végzett HírösNagyikat foglalkoztassanak.  

Időslátogatók 

Egyre több az olyan idős ember, aki képes az önálló életre, de szüksége van kisebb-nagyobb segítségre a háztartásban. Éppen ezért 2021-ben kiemelten kezeltük az Időslátogató képzést. A 2020-ban átdolgozott tematika és előadói körre támaszkodva két sikeres, fizikai jelenlétes tanfolyamot tudtunk indítani, melyen összesen 23-an végeztek.  

Kommunikáció, tudásmenedzsment 

2021-ben a marketing csatornák és kommunikációs felületek továbbfejlesztése zajlott.  

Fő feladatunk a weboldal megjelenésének frissítése, a menü struktúrájának átgondolása az új tartalmaink feltöltése volt. Az új weboldal júliusi indulása óta 2110 ember látogatott oldalunkra és olvasta, használta tartalmainkat. 

Megújítottuk a CÉKLA hírlevelünket is, illetve ezt is inkább a szakmai tartalmak megjelenítése felé mozdítottuk el. 2021. évben 5 db hírlevelet küldtünk ki, amelyeket átlagosan a 427 feliratkozóink 40 százaléka nyitja meg.  

A weboldalunkon kívül további 3 online csatornán találhatják meg a CédrusNet Kecskemét Programot:  

  • a Facebook,  
  • YouTube és a  
  • LinkedIn felületeken.  

Facebook oldalunk növekedett 

  • 140 új kedvelőnk és  
  • 170 új követőnk lett 2021-ben, így jelenleg összesen 
  • 1977 kedvelőt és
  • 2049 követőt számlálunk.  

Eddigi  

  • 192 posztunknál  
  • 5629 reakciót,  
  • 336 kommentet,  
  • 676 megosztást és  
  • 9558 kattintást kaptunk, ami több, mint  
  • 16200 interakciót jelentett.  

Mindez 380 százalékkal múlta felül a tavalyi FB aktivitási teljesítményünket.  

Az idősödéssel kapcsolatos hazai és nemzetközi szakirodalmat, kutatásokat, fejlesztéseket feldolgozó tudásbázis- és szakirodalom gyűjtést végzünk az Office365 környezetben 

  • Yammer, 
  • List,  
  • Planner,  
  • szakmai hastag-lista stb.  

Kiemelt feladatunk továbbá, hogy a társadalmi idősödés legfrissebb nemzetközi, országos tapasztalatait, tudását behozzuk Kecskemétre. Rendszeresen részt veszünk nemzetközi és országos rendezvényeken, például: 

  • ENSZ Ageing jelentést bemutató konferencia,  
  • UNESCO Aktív idősödés évtizede rendezvényeken,  
  • OECD PIAAC magyarországi eredmények elemzése,  
  • Európai Bizottság aktív idősödés dokumentumainak elemzése (Zöld könyv, Ageing Report stb.),  
  • aktív idősödés rendezvényeken való részvétel, szakmai előadások vállalása konferenciákon (pl. Magyar Gerontológia Konferencia).  

Gondoskodó 

Gondoskodó Szolgálat a rászoruló 65 éven felüliek számára nyújt segítséget bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban, csekkbefizetésben. 2021-ben 269 telefonáló vette igénybe szolgáltatásunkat. 

Halló itt vagyok! 

„Halló itt vagyok!” telefonos szolgálat A pandémia első hulláma hívta életre a magányos időseket támogató „Halló, itt vagyok!” – telefonos kortárs beszélgetőtárs szolgáltatást is. 2021-ben 3-4 kiváló önkéntes látta el a telefonos szolgálatot – 534 óra időtartamban beszélgettek magányos idősekkel. 

2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve volt, és novemberben „A Hónap önkéntesei” – városi kitüntetést a Szolgálat önkéntesei vehették át.  

Kézai Simon Program  

A Kézai Pontok országosan nem tudtak megnyitni a COVID-19 járvány miatt. A pilot rész lezárását követően a DJP saját hálózatán belül folytatta tovább a Kézai Simon Program tevékenységét, az eredetileg tervezett Kézai Pontok nem indultak el, így irodánk csak a Program pilot részében vett részt.  

A későbbiekben a projekt során szerzett tapasztalatokat, a kulturális örökség részét képező családi fotók, dokumentumok digitalizációs gyakorlatát a képzéseink (digitális kompetencia) és a különböző projektjeink (mesélő házak/műhelyek, családi krónikák, városrészi történeti kutatások stb.) során fogjuk hasznosítani.  

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV