fbpx

2021. év Társadalmi Innovációja cím birtokosa a CédrusNet Kecskemét Program

Szerző: 2022. ápr 6.CédrusNet Iroda

A társadalmi innováció gyakorlati megvalósításában tevékenykedők fontos feladatokat teljesítenek, értéket teremtenek a társadalom csoportjai részére. Ennek elismerésére a tavalyi év legjelentősebb társadalmi innovációs teljesítményeinek feltérképezésére nyílt pályázati felhívást hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET). A 2021. év Társadalmi Innovációja címet olyan állami és önkormányzati intézmények, valamint civil szervezetek, vállalkozások nyerhették el, amelyek tavaly a társadalmi innováció terén mérhető módon, jelentős eredményt mutattak fel és fenntartható üzleti modellel rendelkeznek.

Különösen az esélyegyenlőség, társadalmi felzárkózás, családtámogatás, köznevelés, szociális és egészségügyi ellátás terén kialakított modellekre terelődött a bíráló bizottság figyelme. Az elbírálás során előnyt jelentett, ha a pályázók a helyi társadalmi csoportok bevonásával tevékenykednek, közösségépítő hatással bírnak vagy össztársadalmi, országos kezdeményezéssel jelentkeztek.

A 2021-es évben elért jelentős társadalmi innovációs tevékenységéért kiemelt szervezetként a CédrusNet Kecskemét Program elnyerte a 2021. év Társadalmi Innovációja címet!

Ezúton köszönöm a tavalyi igen komoly munkát a CédrusNet iroda remek csapatának, a CédrusNet Kecskemét Programhoz csatlakozott örökifjú szenioroknak, a támogató szakembereknek, társintézményeknek, és köszönjük, hogy az önkormányzat befogadta és azóta is támogatja a program újításait.

Idén innen folytatjuk!

A CédrusNet Kecskemét csapata

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV