fbpx

A Kápolnák Útja túraútvonal

Szerző: 2023. aug 2.CédrusKörök

Javában dübörög a nyár, kicsit szeszélyesen kicsit változatosan, de reméljük, hogy tartalmas telnek a napjaitok! A következő cikk mindazoknak szól, akik kimozdulnának Kecskemét környékén, megismernék az alföldi tájak rejtett szépségeit. 

Kedves Cédruskörök! Szeretnénk felhívni a figyelmeteket egy kevésbé ismert túraútvonalra, amit érdemes bejárni akár egy biciklitúrával összekötve akár gyalogosan egy Nordic walking túra keretein belül.  

„Kápolnák Útja” egy zöld sávval jelzett, lenyűgöző turistaút, ami a Duna-Tisza közén húzódik észak-déli irányban, csodálatos tájakat érintve Kecskemét és Ócsa között, mintegy 90 km hosszan. 

A túrasorozat a Kecskeméti Arborétum Nyíri út felöli bejáratától indul, itt található egy információstábla, amely a környék történelmi emlékhelyeit és kápolnáit mutatja be. Az útvonal érinti az arborétumban álló régi búcsújáró helyet, az 1710-es évekből származó Mária-kápolnát.  

Mária-kápolna

zöld sáv eleinte az arborétum kerítése mellet vezet hosszan, majd észak felé fordul, és átszeli a szántóföldeket. A balra kanyarodó turistaút csak annyira érinti Hetényegyházát, hogy felkereshessük a környék egyik legjelentősebb emlékhelyét, a Móricz-fát, ami egykoron Móricz Zsigmond birtokán állt.  A több mint 150 éves kocsányos tölgy, egy vihar során sajnos kidőlt.  

Tovább folytatva az utunkat egyszer csak a Nagynyír vasúti megállójához érünk, innentől a turistaút a Nyíri-erdő mellet vezet. Az erdő nagyrésze napjainkban már bekerített vadaskert, de szerencsére egy 26 hektárnyi részt átengedtek belőle a kirándulók számára. A Szent Hubertus Parkerdő magába foglal egy országosan is ritkaságszámba menő 1848-as tanösvényt és emlékmúzeumot, azonban a kiskunsági parkerdő legnagyobb ékessége az 1993-ban felépített Szent Hubertusz-kápolna, aminek minden egyes része fából készült.  

Innen utunk Méntelekre sokáig az erdő mellett vezet. A falu határához érve érdemes egy kicsit megpihenni az 1930-ban épült Református templomnál és a 2 évvel korábban épült Nagyboldogasszony-kápolnánál. 

Méntelek után Lajosmizse felé vesszük az irányt. A település központjába érve előtűnik Lajosmizse ékessége a Szent Lajos-templom. A templom féltve őrzőt kincse a torinói érsektől kapott halotti lepel hivatalos másolata. De az épületben kialakított múzeumban látható még Magyarország egyetlen Szent Lajos király ereklyéje, Szent István király csontereklyéje, és Lehel kürtjének hű másolata is. 

A településről kiérve a turistaút egyenesen abba a pusztába vezet, ahol Lajosmizse és térségének legrégebbi építészeti emléke, a Pusztatemplom romja áll. Utunk további része fa matuzsálemek között vezet, hiszen az egykori pusztai tölgyesek egy kivételes szépségű maradványa bújik meg itt. A turistaút érinti a környék legszebb tölgyfáját, a „Mizsei Óriás”-t is. A kocsányostölgy korát 220 évre becsülik. 

A mizsei fákat elhagyva Táborfalváig a Pusztavacsi-erdőbe érkezünk. Itt található a környék egyik legnagyobb szikestava, a hatalmas kiterjedésű Fehér-tó, más néven a Lóúsztató.  

Idáig tart a Mária-kápolnától felfestett ZÖLD SÁV jelzés. Innen néhány kilométer még jelzetlen, de kissé északabbra, Pusztavacs központjától folytatódik a ZÖLD SÁV, egészen az Ócsai románkori bazilikáig. 

Pusztavacson ugyancsak van egy középkori templomrom, tőle nem messze az Ország Közepe emlékmű. A homokpusztai gyeppel borított, ligetes parkban elhelyezett jeltornyot 1978-ban Kerényi József tervei alapján építették. A 11 méter magas vörösfenyőből készült nyolcszögletű, gúla formájú épület alatt egy napóra is látható, amely Gáti Gábor szobrász munkája. A régi Kőrösi országúton kanyargó turistaút eléri Csévharaszt területét, ahol ugyancsak áll a pusztában egy középkori romtemplom, Pótharasztpusztán, amely egy szántóföld közepén álló akácliget rejt.  

Ország Közepe emlékmű

Innen már nem sokat kell menni, még mindig a ZÖLD sávú jelzést követve, szép erdős környezetben, hogy az ember Ócsára érjen, ahol a település központjában áll a kéttornyú, szinte teljesen érintetlen XII-XIII. századi bazilika, értékes szentélyfreskókkal, körülötte kanyargós utcák, műemlék parasztházakkal és egy több épületből álló tájházzal. 

Ócsai Református Műemlék Templom

SZAKASZOK, LÁTNIVALÓK: 

1. KECSKEMÉTI ARBORÉTUM – MÉNTELEK (16 km) 
Látnivalók: Kecskeméti Arborétum, Mária-kápolna, Kálvária, Móricz-fa, Nyíri-erdő, 1848-as múzeum, Szent Hubertusz-kápolna, Méntelek 
 
2. MÉNTELEK – LAJOSMIZSEI PUSZTATEMPLOM (18 km)  

Látnivalók: Ménteleki parkerdő, Zombory-birtok, Kláber-kastély, Lajosmizse, Pusztatemplom 

3. LAJOSMIZSEI PUSZTATEMPLOM – PUSZTAVACS (18 km)  

Látnivalók: Pusztatemplom, Mizsei Óriás, Fehér-tó, Pusztavacsi-erdő, Strázsa-hegy, Látó-hegy, Pusztavacsi templomrom, 1848-as emlékpark, Templomkert 

4. PUSZTAVACS – CSÉVHARASZTI TEMPLOMROM (16 km)  

Látnivalók: Pusztavacs, Ország Közepe emlékmű, Újlengyel, Csévharaszti templomrom 

5. CSÉVHARASZTI-TEMPLOMROM – ÓCSA (22 km)  

Látnivalók: Csévharaszti templomrom, Kőrösi út, Ócsai pincefalu, Ócsai bazilika, Ócsai tájház 

Forrás:https://www.petofiturakor.hu/kapolnakutja.html https://www.azalfoldtegedisvar.hu/kapolnak-utja-beszamolo 

Tudj meg többet közösségünkről:

► Web: https://www.cedrusnetkecskemet.hu/

► Facebook: https://www.facebook.com/cedrusnetkecskemet

► LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/cedrusnet-kecskemet

#cédrusnetkecskemét #kecskemét #kápolnákútja #túristaut #kirándulás #biciklitúra

Tarts velünk

Vedd fel velünk

a kapcsolatot

Irodánk címe

Kápolna utca 24.
Kecskemét
6000

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 326 045
Email címünk
kapcsolat
@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV