Hajlamosak vagyunk a csodagyerekekre fókuszálni, akik fiatal tehetségei, csillagai az adott szakterületnek. De mi lenne, ha ránéznénk az idővonal másik végén lévő emberekre? Őket tanulmányozva Barabási Albert László, hálózatkutató, olyan tanulságokat figyelt meg, melyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.
Mit tanulhatunk Barabási Albert László 2019-ben, Washington DC-ben tartott, TEDX Midatlantic előadásából és A képlet című könyvéből?
- A sikerességednek, semmi köze nincs az életkorodhoz. Egyedül azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett az áttörés elérése érdekében.
- Egy kiváló ötlet, ügyetlen kezekben, ritkán vezet jelentős eredményekhez. A képességed, hogy az ötletedből áttörés legyen, fontos, ugyanis ez drámaian változhat emberenként.
- Mindenre van példa. Jó ötlet, gyenge kivitelezés. Gyenge ötlet, jó kivitelezés. Viszont, ha tényleg azt csináljuk, amiben jók vagyunk, akkor már csak egy dologra kell fókuszálnunk, hogy újra és újra cselekedjünk, hogy eredményeket tudjunk hozni, ez által is táplálva saját magunkat.
- Ha okosan szeretnél előre haladni, akkor fókuszálj az együttműködésre. Ha van egy jó ötleted és kitartásod, akkor vedd körül magad azokkal az emberekkel, akik értéket tudnak adni a projektedhez, így ők olyan teljesítményt tudnak kihozni belőled, amire lehet, hogy nem is feltétlenül számítanál.
Amikor 50 éves korában John Fenn csatlakozott Yale egyetem tanárikarához, akadémiai normák szerint, öregnek számított. Viszont ő egy tipikus későn kezdő volt. Első kutatását 32 évesen publikálta, egy évtizeddel a második diplomája után. 35 éves volt, amikor megkapta az első akadémiai kinevezését a Princetonon, ahol az atomikus és molekuláris nyalábokkal kezdett el dolgozni, melyek kutatásával tovább foglalkozott a Yale-en. Bár Fenn keményen dolgozott és szorgalmas volt, nem volt egy nagy hatású tudós. Területének igazgatója bizonyára némi megkönnyebbülést érezhetett, amikor Fenn 70 éves lett, és végre nyugdíjba küldhették (vonultathatták).
Viszont Fenn-nek egyáltalán nem ált szándékában abbahagyni a tudományos munkát. Három évvel korábban, amikor 67 éves volt, a nyugdíj határán, már saját laboratóriumi helye és technikus munkatársai nélkül publikált egy új technikáról, amelyet “elektrospray-ionizációnak” hívnak. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy cseppeket nagysebességű sugárrá változtat, így gyorsan és pontosan meg tudta mérni a nagy molekulák és a fehérjék tömegét. Ezt egy áttörésnek tekintette és igaza is lett – módszerét hamarosan egy olyan eszközzé alakították, amely a laboratóriumok kötelező felszerelésévé (eszközévé) vált.
A Yale-en eltöltött idő után váltott, és átment a Virginia Commonwealth Egyetemre. Nyitott egy új laboratóriumot, és amit ott az utolsó három évében csinált az forradalmi volt. Az eredeti ötletét tovább fejlesztve, olyan megbízható módszert kínált a tudósoknak, amellyel addig elképzelhetetlen pontossággal tudták vizsgálni a riboszómákat és vírusokat, amely megváltoztatta a gondolkodásunkat a sejtek működéséről. 2002-ben, a nyolcvanas évei közepére, kémiai Nobel-díjat kapott!
Fenn történetének egyszerű üzenete van: Sikerességednek, semmi köze nincs az életkorodhoz. Egyedül azon múlik, hogy mennyire vagy elkötelezett az áttörés érdekében. Ez teljesen megváltoztatta a látásmódomat, elkezdtem mindenhol olyan embereket látni, mint Fenn – mondja Barabási.
Ott van Alan Rickman, aki 46 évesen kapta meg első film szerepét; Ray Kroc, aki 53 éves volt, amikor csatlakozott a McDonald’s franchisehoz; Nelson Mandela, aki 27 évet töltött börtönben és 76 évesen lett országa miniszterelnöke. Valamint ott van Julia Child, aki 50 évesen lett első TV műsorának házigazdája.
De ezekben a kései sikerekben volt valami más közös is, mint csak a kitartás. Útjukon a siker felé egy láthatatlan tényező vezette őket, egész karrierjük alatt. A csapatom és én ezt Q-faktornak neveztük, és ez segített megválaszolnunk a kérdést: Honnan származnak a kiemelkedően sikeres ötletek és termékek?
Minden projekt egy ötlettel kezdődik, függetlenül attól, hogy milyen kreatív területen vagy. Ennek ellenére nem mindig tudjuk előre, hogy az ötlet mennyire meghatározó vagy újszerű. Határozzuk meg tehát az “r”-t, ami random ötletet jelent és az “r” legyen egy szám, amely kifejezi annak értékét. Nyitni egy új gyorséttermet egy bevásárlóközpontban? Legyen az “r” szinte nullával egyenlő. Építeni egy működőképes teleportáló gépet? Ez egy hatalmas „r” lehet, hogyha tényleg meg tudod csinálni.
De az ötletek olcsók, ez nagy igazság, amit gyakran mondanak a befektetők. Viszont a képességed, hogy az ötletedet egy használható termékké alakítsd, határozza meg azt, hogy mekkora csekket lesz hajlandó egy befektető írni számodra érte. Ez minden szakmánál így van: egy kiváló ötlet ügyetlen kezekben ritkán vezet fontos eredményekhez. A képességed, hogy az ötletedből felfedezés legyen, fontos, és ez drámaian változhat emberenként.
Ezt a képességet az adott személy Q-faktorjának neveztük, amellyel képesek lettünk arra, hogy az innováció folyamatát egy egyenletté alakítsuk. Mindannyian veszünk egy random ötletet “r” értékkel, – használva a készségeinket, – egy felfedezéssé vagy sikerré alakítjuk, amelyet S-el jelölünk, amely megmutatja a világra gyakorolt hatást. Ha szeretnénk a hatást megjósolni, akkor meg kell határoznunk, hogy a két tényező – az ötlet egyelőre még nem ismert érdeme, tehát “r”-je és az adott személy Q-faktorja – hogyan játszik közre a projekt végső sikerében, azaz az S-ben. Tehát szorozd meg a Q-faktorod a következő ötleteddel (“r”), és megkapsz egy képletet az ötlet sikerességének meghatározásáról. Képletként írva így néz ki:
S = Qr
Tehát más szavakkal élve, a terméked, az ajánlatod sikeressége, vagy egy felfedezés hatása, a megvalósító Q-faktorának és “r” értékének a szorzata.
Tehát, ha egy személy alacsony Q-faktorral egy kiváló ötlettel jön szembe, amelynek magas az “r” értéke, a hatás még mindig csak középszerű lesz, mert az eredményt – vagyis a Q és “r” szorzatát – lehúzza az alacsony Q-faktor. Kiváló ötlet, gyenge kivitelezés. Gondoljunk csak az Apple első Newtonjára, ami a kézírásfelismerésre még alkalmatlan volt. Viszont az ellenkező is megtörténhet: egy kreatív személy, magas Q-faktorral gyenge vagy éppen közepes minőségű – alacsony “r”-rel rendelkező – termékeket is kiadhat. Erre lehet példa az Apple Lisa, a NeXT, a G-4 Cube, vagy a MobileMe. Sosem hallott róluk? Ezek mind Steve Jobs kudarcainak temetőiben vannak. Ha egy ötletnek alacsony “r” értéke van, nem számít mennyivel nagyobb a Q, a termék nem lesz jó, olcsó lesz. Remek kivitelezés, gyenge ötlet.
Aztán ott vannak azok a tökéletes pillanatok, amikor az ötlet és az alkotó is a toppon van. Amikor a Q-faktor és az “r” is magas, és úgy növelik egymást, hogy az egy pályafutást meghatározó áttöréshez vezethet. Gondoljunk az iPhonera – egy fantasztikus ötlet ragyogó kivitelezéssel, amelynek eredményeként Jobs örökségét meghatározó termék született.
Amikor a csapatom és én rájöttünk, hogy hogyan mérjük egy tudós Q-faktorát, megtapasztaltuk, hogy az változatlan maradt teljes karrierje alatt. Igen, így van. Az adatok tisztán láthatóak: mindannyian egy adott Q-val kezdjük karrierünket, legyen az magas vagy alacsony, és a Q-faktor velünk marad egészen visszavonulásunkig. Nos, nehéz volt elhinnem azt, hogy olyan jó tudós voltam 22 évesen, amikor megírtam az első tudományos cikkemet, abszolút nulla hatással, mint most vagyok. És valószínűleg Te sem feltétlenül érzed azt, hogy olyan jó tanár, író, doktor vagy értékesítő lettél volna a húszas éveidben, mint amilyen most vagy. Azonban hat hónapot töltöttünk az adataink ellenőrzésével és ugyanarra az eredményre jutottunk.
Ez azokra is igaz, akik nem valamilyen tudományos területen helyezkednek el? Képesek leszünk ezt megválaszolni, amint tudjuk, hogy a Q-faktort hogyan mérjük egy másik tartományban: ami a kommunikáció. Onur Varol, az új kutató társunk Twitter felhasználókat vizsgált, hogy mennyire jók olyan posztok írásában, amelyekre rezonálnak az emberek.
Amikor megvizsgáltunk embereket ugyanakkora követői bázissal, arra jöttünk rá, hogy voltak olyanok, akik sokkal tehetségesebbek voltak a követőikkel való interaktálásban, mint mások. Úgy tűnt, nincs szisztematikus növekedés vagy csökkenés annak ellenére, hogy a felhasználók dolgoztak a képességeiken – a magas Q-faktorral rendelkezők továbbra is teljesítettek, az alacsonnyal rendelkezők, pedig nem mozdultak. Attól a perctől kezdve, hogy valaki beregisztrált a Twitterre a Q-faktorjuk beállt és hónapokig, akár évekig úgy is maradt.
De mi van, ha a Q-faktorunk alacsony? Akkor van egy kemény tanácsom: Ha többszörös próbálkozás után sem sikerül áttörést elérned, akkor valószínű, hogy rossz hivatást választottál. Ezt személy szerint megtapasztaltam. Középiskolában szobrásznak készültem. Viszont őszintén, nem voltam benne jó. Igazából még akkoriban is jobb voltam fizikából. Tehát követtem a Q-faktorom és elhagytam az alkotói stúdiót egy kutatói laboratóriumért.
Az is lehet, hogy elakadtál egy mélyen magányos területen. Ott is voltam már, amikor évekig dolgoztam kvantumpontokon, egy homályos tudományágon, ahol a legnagyobb felfedezés is nagyon kevés hírt kap. Ekkor váltottam a hálózatokra, egy területre, ahol a munkám egy széles közönséghez juthat el.
A lényeg az, hogyha a Q-faktorunk nincs összhangban a munkánkkal, akkor megfontolandó, hogy rossz karrierúthoz fűztük reményeinket. Egyszer, amikor megtalálod a tökéletes illeszkedést, egy területen, ahol a Q-faktorod ragyog, egyszerűen csak egy dolgot kell tenned: nem adhatod fel.
A hosszútávú siker kulcsa az alkotó szemszögéből egyértelmű: hagyja, hogy azok a készségek/képességek, amelyek a Q-faktort adják, tegyék a munkájukat azáltal, hogy sikereket hoznak egyiket a másik után. Más szavakkal, a sikeres emberek egyik projektről a másik projektre mennek. Nem csak megszámolják a nyereségüket, további lottószelvényeket vesznek. Folyamatosan termelnek. Vegyük alapul J.K. Rowlingot, aki (Robert Galbraith név alatt) a Harry Potter után egy sikeres rejtélysorozatot hozott létre. Mindig, amikor egy új könyvet adott ki, az új rajongói mennek és megveszik, valamint elolvassák a régebieket is. Minden új könyv, életet lehel a karrierjébe, amely segít megtartani munkásságának jelenlétét és relevanciáját.
A magas Q-faktor, kombinálva a Fenn-szerű kitartással, az ami igazán hajtja a motort az egész karrieren át tartó sikerhez. Az olyanoknál, mint Shakespeare, Austen, Edison, Curie és Einstein, nem lehet kiemelni egy művet, amely megváltoztatott mindent. Ők a toronymagasan kiemelkedő Q-faktoruknak köszönhetően emelkedtek ki saját területeikről – valamint hajlandóságukról, hogy szerencsét próbáljanak újra és újra.
De van még egy okos mód a Q kihasználására: együttműködés. Használd a kapcsolati hálód, hogy segítsenek a projektedben. Ha más nem is, ez legalább “kényszerít” arra, hogy folyamatosan próbálkozz. A csapatmunka motiválni tud minket. Diákjaim és a posztdoktorijukat végző kollégáim – és a rengeteg projekt, amin együtt dolgoztunk – folyamatosan toltak előre, hogy produktív legyek. Mivel a siker is egy kollektív jelenség, a magas színvonalú munkára, vagy a tehetséges emberekre adott reakciónk alakíthatja sorsunkat.
Tehát a makacs kreativitást kombinálva a Fenn-szerű kitartással, nem csak hogy megadhatja életünk értelmet, hanem megmutatja az igazi titkot a karrier hosszantartó sikerességhez. Katsushika Hokusai, a japán művész, tökéletes példája ennek. “Minden, amit 70 éves korom előtt alkottam, nem számít. 73 évesen kezdtem el érteni a természet tényleges felépítését,” írta 75 évesen. Ahogyan folytatta, az viszont feldobta a napomat. “Amikor 80 éves leszek, előrébb fogok járni. 90 évesen megfejtem a dolgok rejtélyeit. 100 évesen egy csodálatos szakaszba érek, és amikor 110 éves leszek, minden, amit csinálni fogok, legyen az egy pont vagy egy vonal, az élő lesz.”
Hokusai 89 éves koráig élt, utolsó évtizedeiben alkotta legemlékezetesebb műveit, köztük A Kangavai Nagy Hullám ukiyo-e fakocka nyomatot. A kép egy hatalmas hullámot ábrázol, ami három csónak fölé tornyosul, messze Kanagava város partjaitól, a Fudzsi-heggyel a háttérben. Egy pontos ábrázolása annak, hogy a siker szintje hol fenn, hol lent van életünk során és egy pillanatban hirtelen összecsap a fejünk felett, hogy utána újra kezdhessük az egészet.
A szöveg szabad fordítását Simon Péter Dávid kollégánk végezte az ideas.ted.com oldalon megjelent Barabási Albert László által írt cikkből, amely egy részlet az író egyik könyvéből, melynek címe A képlet.