fbpx

Meghívó a Második karrier program nyílt napjára

Szerző: 2024. febr 23.Második karrier

Második karrier programunk célja, hogy a Kecskeméten élő 50 éven felüli korosztály értékeit felszínre hozzuk, új ismeretekkel, készségekkel vértezzük fel őket, hogy magabiztos és meghatározó tagjai lehessenek bármelyik munkaközösségnek és városunk társadalmának. Arra szeretnénk ösztönözni ezt a korosztályt, hogy merjenek új kihívásokat keresni, megújulni.

Ennek érdekében folytatjuk előadás/workshop sorozatunkat, amelynek idei első állomása egy szakmai nyitónap. A délután folyamán megismerkedhetnek partnereinkkel az érdeklődők és inspirációt kaphatnak saját karrierútjukkal kapcsolatban.

A Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya a jelenlegi támogatási formákat, munkaerőpiaci lehetőségeket, valamint az általuk elérhető szolgáltatásokat mutatja be.  

A Kecskeméti Szakképzési Centrum az 50 pluszos korosztály számára hasznos képzési lehetőségeket tárja elénk, valamint az átalakult szakképzési rendszer lényegi információit osztja meg a résztvevőkkel.  

A Neumann János Egyetem az országban első korbarát egyetemként az 50 év feletti korosztály számára egyedülálló képzéseket, előadásokat biztosít, továbbá számos – napjainkban népszerű – témakörökhöz kapcsolódó kurzusokat.  

Schonerné Emődi Edit pedig Hr-szakértőként az alábbi témákat járja körbe a résztvevőkkel előadásában: Kételyek, dilemmák, elakadások, előítéletek, önismeret és értékek 50 év felett, valamint a generációs konfliktusok feloldásának lehetőségeit.  

A jelentkezés regisztrációhoz kötött, regisztrálni itt lehet:  https://forms.office.com/e/Kb33TGUd5N?origin=lprLink

Részletek:

Dátum: 2024. február 29.

Helyszín: Kecskemét, Széchenyi István Közösségi Ház (Széchenyi István sétány 5.)

Program: 

17:00-17:05 – Megnyitó – Molnár Szilárd Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány szakmai vezetője 

17:05-17:10 – Gödény Anikó – Második karrier koordinátor köszöntője 

17:10-17:20 – Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály tájékoztatója 

17:20-17:30 – Kecskeméti Szakképzési Centrum tájékoztatója 

17:30-17:40 – Neumann János Egyetem tájékoztatója 

17:40-18:05 – Schonerné Emődi Edit HR szakember előadása 

Partnereink bemutatkozását követően saját standjuknál fogadnak minden érdeklődőt és tájékoztatják őket a lehetőségekről. 

Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel! ☺️ 

Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV