fbpx

Hírek

Intézményi Együttműködés és Innováció Kecskeméten a Fiatalok Foglalkoztatási Lehetőségeinek Javítása érdekében. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya Szakmai Kerekasztal-beszélgetést szervezett 2024. április 10-én, ahol a jelenlévő szervezetek között a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány (KKTK) is bemutatkozott....

Az Idősödő Munkavállalók Foglalkoztatásának Nemzetközi Hete 

Március 10. és 16. között ünnepelték az Idősödő Munkavállalók Foglalkoztatásának Nemzetközi Hetét, amelynek célja, hogy támogassa és ünnepelje azokat, akik úgy döntenek, hogy nyugdíj mellett is aktívak maradnak a munka területén.  Amikor eljön a nyugdíjba vonulás...

Pályaorientációs képességmérés 50 év felettieknek 

A Második karrier programunkhoz kapcsolódóan a Cédrusnet Kecskemét és a PractiWork közös pilot projektjeként pályaorientációs képességmérést és tanácsadást végeztünk az érdeklődők körében.  Az előzetes felméréseink alapján azok az 50 év körüli munkavállalók, akik...
Intézményi Együttműködés és Innováció Kecskeméten a Fiatalok Foglalkoztatási Lehetőségeinek Javítása érdekében. 

Intézményi Együttműködés és Innováció Kecskeméten a Fiatalok Foglalkoztatási Lehetőségeinek Javítása érdekében. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya Szakmai Kerekasztal-beszélgetést szervezett 2024. április 10-én, ahol a jelenlévő szervezetek között a Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány (KKTK) is bemutatkozott. Igazán érdekes és előremutató...

bővebben
Egyetemi kurzusok 50 pluszosoknak   

Egyetemi kurzusok 50 pluszosoknak   

A CédrusNet Kecskemét Program a Neumann János Egyetemmel közösen ismét meghirdeti az idősödők számára, hogy bizonyos egyetemi kurzusokhoz csatlakozva megújítsák tudásunkat, új ismereteket és készségeket sajátítsanak el. 2024 első félévében 15 olyan kurzust indít az egyetem, amelyeken a CédrusNet...

bővebben

Tartson velünk

csatlakozzon közösségünkhöz!

 

Ha szívesen csatlakozna közösségünkhöz, látogasson el irodánkba munkanapokon 8:30-12:00 óra között és töltse ki regisztrációs lapunkat. Ha kérdése van, forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Irodánk címe

Széchenyi sétány 6.
Kecskemét
6000

(Széchenyi István Közösségi Ház)

 

Oldalak
Főoldal
rólunk
CédrusKörök
Hírek
Kapcsolat
Képzések
Időslátógató
HírösNagyi
Szolgáltatások
Időslátogatók
HírösNagyik
Gondoskodó szolgálat
Halló itt vagyok!
Telefonszámunk
+36 76 444 583
Email címünk:
kapcsolat@cedrusnetkecskemet.hu
Kövess Minket
G-T7YPG39EJV